2014. június 3., kedd

13.Rész -Bezárva-

Sziasztok! Új részt hoztam nektek, remélem még vártátok egy páran, tudom, hogy néhányan elpártoltatok a sok késé miatt, és nem is haragszom érte, de azért bízom benne, hogy visszatértek még. Jó olvasást!




"Bárcsak én lehetnék az eső, úgy talán összeérhetne a szívünk, ahogyan az esőben összeér az egymástól örökre elválasztott föld és ég."

Rosy szemszöge.

Félelem. Ez volt az az egy dolog ami eluralkodott rajtam mikor észhez tértem. A hasamon feküdtem, a szobában sötét volt, dohos levegő töltötte be a teret. Ahogy a szemeimet nyitogattam, úgy tört elő belőlem a sírás. Minden egyes pillanattal kétségbeesettebb lettem, kezeimet rángatni kezdtem, de nem bírtam kiszabadítani a megcsomózott kötelek csapdájából. Pár perc néma sírás után kezdtem lenyugodni, és próbáltam kitalálni hol is lehetek, a lábaim lelógtak az ágyról. Mintha egy gyerek ágyon feküdtem volna. Az ágynemű poros volt és büdös, mintha sok-sok évvel ezelőtt mosták volna ki. A lehúzott redőnyök apró résein keresztül fénysugarak lopták be magukat a kis szobába, így lassan kezdett kirajzolódni előttem a helyiség mérete. Kicsi volt, talán alig lehetett 10 négyzet méter. Szekrények körvonalazódtak ki a sötétben, talán fehérek lehettek. Csend uralkodott körülöttem, hiába füleltem, semmi nem hallatszott be oda ahol én voltam. Talán egyedül vagyok itt? Hol lehet az apám?

És hol van Harry? Nagyon aggódtam érte. Nem tudtam, vajon még mindig a fogdában van, vagy kiengedték-e. Bíztam benne, hogy tisztázódott és már szabadon engedték. Elválasztott minket a sors, mégis hasonló helyzetbe kerültünk. Rabok vagyunk, és kitudja mikor szabadulunk. Elképzeltem őt ahogy a fogdai ágyán fekszik, és azon gondolkozik, hogy vajon hol lehetek, biztos azt hitte, hogy cserben hagytam őt, pedig ha tudná milyen slamasztikába kerültem, amiből talán soha nem kerülök ki, talán soha nem látom őt viszont. Gondolataim hatására újra magáévá tett a kétségbe esés, minden áron kiakartam magam szabadítani a kötelek fogságából. Bőrömet felsértette az éles szövet, minden mozdulat fájt és égetett, ezúttal hangokat is adtam ki, ordítottam, üvöltöttem, hogy engedjenek szabadon, de nagyon sokáig hasztalannak bizonyult a segély kiáltásom. Úgy egy óra után lépteket hallottam a szobán kívül, minden egyes lépésnél megreccsent a fa padló, ezzel is jelezve, hogy egyre közeledik valaki. Titkon reménykedtem, hogy Harry lesz az, de amint kitárult az ajtó, és megláttam apám alakját körvonalazódni az a csepp reményem is elszállt, hogy valaha kijutok innen. A hirtelen jött fény bántotta a szemeimet, hunyorítva tekintettem az előttem álló személyre, lassú mozdulatokkal sétált felém, hörgő lélegzet vételei megrémisztettek. Egy pillanatra megállt előttem, nem láttam a szemeit, a kintről beszökő fény csak engem világított meg.

- Látom felébredtél! - morogta, majd az ablakhoz sétált, egy mozdulattal felhúzta az egyik redőnyt, így még nagyobb porfelhő keletkezett a kis szobában. Ismét hunyorítottam a bántó fénytől, de pillanatokkal később megszokták a szemeim a világosságot. A szoba titkos részletei egyszeriben felfedték valódi mivoltukat. A fehér szekrény kopottas volt, a kilincsébe akasztva árván lógott egy megviselt gyerek pulcsi. Egy ismerős ruhadarab. A tekintetem hirtelen egy kis íróasztalra tévedt, rajta megannyi könyv és telerajzolt papír darab pihent, őket az évek pókhálója lepte be. A falon rengeteg gyerek rajz volt kitűzve... az enyémek.

- Ez a mi házunk? - nyögtem ki végül, kérdésem inkább kijelentésként hangzott.

- Szóval emlékszel még - vigyorgott diadalittasan.

Amennyire csak tudtam az ágyat vizsgáltam meg, igen ez volt az, ez volt az én régi ágyam, csak azóta kinőttem, évek teltek el azóta, hogy utoljára itt jártam, mégis emlékszem minden egyes részletére az én búvóhelyemnek. Itt töltöttem gyermek éveim nagy részét, a veszekedések elől mindig ide menekültem. Apró könnycseppek gyülekeztek a szemem sarkában, de nem engedtem őket szabadjára, apám előtt nem érzékenyülhettem el. Nem láthatja rajtam, hogy gyenge vagyok. A falak megkopva őrizték a múlt emlékeit, az ajtó mellett véres kéznyom árulkodott, hogy itt valaha tragédia történt, édesanyám kézlenyomata volt, minden emlék visszatért arról az estéről, az ütések hangos csattanása, apám részeg üvöltözése, az ajtó reccsenése mikor apám kirúgta, anyám utolsó szavai, utolsó lélegzet vételei.

Észre sem vettem, hogy apám kisietett a szobából, percek múlva tért csak vissza egy szendviccsel a kezében, ahogy megláttam az ételt a gyomrom hangos korgással jelezte, hogy ideje lenne ennem egy kicsit. De az agyam mást parancsolt, semmit nem akartam elfogadni ettől az embertől.

- Most kioldozlak! De ne próbálkozz semmivel, erősebb vagyok nálad és okosabb!

Felnyögtem a kijelentésén,  nem válaszoltam neki. Nem tudom miért bízott meg bennem, de kikötözött, a szendvicset a hasamra helyezte, én persze tudomást sem vettem róla, jobban foglalkoztatott valami más, egyre csak a múlt járt az eszemben.

- Egyél! - üvöltötte, kezdett kijönni a sodrából.

Válaszként elfordítottam a fejem, a régi rajzaimra tévedt a tekintetem, már akkoriban sem voltam boldog, és ez most is így van, talán ez a sorsom.

- Miért tetted ezt velünk? - szólaltam meg végül, hangom meggyötört volt.

- Mi? - kérdezte, mintha nem hallott volna engem.

- Miért kellett megölnöd őt? Miért bántottál minket? Olyan boldogok lehettünk volna! - ránéztem, vártam arra mit felel, de helyette némi habozás után becsapta maga után az ajtót.

Miért nem felel nekem? Magyarázza meg, miért kellett átélnem azokat a szörnyűségeket a múltamban!

Hosszú percek után kikászálódtam az ágyból, egyből az ajtóhoz siettem, de belülről nem lehetett kinyitni, apám mindenre gondolt. Kis idő múlva feladtam a kilinccsel való küzdelmet, a szobámat térképeztem fel, olyan volt mintha soha nem nőttem volna fel, mintha nem teltek volna el hosszú évek. Minden tárgy, ruhadarab ugyanúgy nyugodott mint azelőtt. Rajzaimon simítottam végig, szinte láttam ahogy sírva rajzolom ugyanazokat az alakokat, újra és újra: egy boldog családot, ami álom volt csupán, és az is marad, örökre. Megvénült plüssmackóim molytól megrágottan üdvözöltek. Az ablakhoz érve észrevettem, hogy rácsok akadályozzák meg a szökésemet, ráadásul ki sem lehet nyitni őket. A kilátás viszont a régi volt, az ablakom az udvarra nézett, ami elhanyagoltan, gazzal telve pöffeszkedett. Az ablakon kibámulva Harry jutott ismét az eszembe, vajon ő is ilyen bezárva érzi magát? Vajon gondol még rám?

Harry szemszöge
.

Feladta volna? Valóban ennyit jelentettem neki? A bezártság a legrosszabb gondolatokat hozta ki belőlem, nem tudtam elfogadni, hogy itt hagyott engem. Két lehetőség kavargott bennem, az egyik az volt, hogy elhagyott amiért azt hiszi megöltem a legjobb barátomat, a második viszont rémisztő volt, talán az apja rabolta el? Ha választanom kellett volna inkább az előbbit akartam volna. Inkább hagyjon el, minthogy annak a féregnek a kezei között legyen. Mind a két opció rettenetesen fájt, de nem akartam önző lenni, nekem csak ő számít. Ezért is kell innen kijutnom, meg kell bizonyosodnom róla, hogy jól van, és boldog. De amíg itt vagyok, addig esélyem sincs ezt ellenőriznem, nincs esélyem arra, hogy megmentsem.

Minden napom keservesen telt el a fogdában, az ügyvédem nem bíztatott jóval. Mindent a nyakamba akartak varrni, egyetlen esélyem Rosy lenne, de amíg ő nem bukkan elő, nincs lehetőségem a szabadulásra.

- Styles! - szólított az egyik rendőr.

Némán a rácshoz siettem, várva azt, hogy talán szabadon engednek.

- Az ügyvédje várja magát!

Pár perccel később ismét Dr Wilsonnal ültem szemben, homlokát idegesen ráncolta, tudtam, hogy nem jó hírekkel érkezett.

- Mondja ügyvéd úr, megtalálta Rosy-t?

- Nem, mintha felszívódott volna! Már a rendőrség is keresi, mivel szemtanú, meg kell jelennie a tárgyaláson.

- És ha elrabolták?! - mondtam idegesen.

- Ki tenne ilyet?

- Az apja! Egyszer már megtette! Kérem tegyen valamit!

- Megemlíthetem a nyomozóknak, de nem hiszem, hogy hinnének önnek!

- Mi az, hogy nem hinnének nekem? Egy ember élete van veszélyben! Intézkedniük kell! - kikelve magamból ököllel ütöttem az asztalra, persze az őr nem nézte jó szemmel a kitörésem, lefogott, és elvezetett, de nem érdekelt, egyre csak ezt kiabáltam az ügyvédemnek: Nézzenek utána! Az apja rabolta el!

Megsemmisülve löktek vissza a cellámba. Biztos voltam benne, hogy Rosy az apja kezei között van. Ki tudja merre, és mit csinál vele. Minden porcikámat átjárta a düh, és a magatehetetlenség. Fájdalomtól eltorzult arccal vertem a falba, nem érdekelt az öklömet ellepő vér, az sem, hogy az engem őrző rendőrök nevettek rajtam. Addig ütöttem a falat amíg el nem fáradtam, majd erőtlenül hanyatlottam az ágyra, majd Rosy ártatlan arcával előttem ért utol az álom. 

18 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon jó lett,mint mindig. Várom a következő részt.

    VálaszTörlés
  2. Szia! Ez a resz is nagyon jo lett.Nagyon kivancsi vagyok mi lesz a folytatas. Mindig szuszpanzban tartasz. Alig varom a kovetkezo resz!
    Zsuzsa

    VálaszTörlés
  3. Szia! :)
    Nagyon tetszett a rész! Durva, hogy pont a régi, saját házukba vitte Rosy-t az apja, mintha ő maga akarná a szenvedést. Nem tud túllépni azon, amit történt, amit tett, és ezért a saját lányát bünteti? Milyen elmebeteg képes erre? Harry pedig...hát igen, szegénykének nincs túl jó kilátása, főleg így, hogy gyanúsított és még kevésbé hisznek neki! Remélem, azért előbb-utóbb lépnek a zsaruk is vagy legalább az ügyvéd felfogad egy magánnyomozót vagy nem tudom! De rossz "nézni", hogy szenvednek! :(

    Kíváncsian várom a következő részt! :))
    xx, Diana H.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Igen van benne valami amit írsz, nem véletlen vannak ebben házban.
      Sietek a kövi résszel, bár nem nagyon van időm írni... sok a munka.
      xx

      Törlés
  4. Ez vlmi isteni lett!!! Mint általában ;) imádom h Harry is Rosy olvasnak egymás gondolataiban. Az előttem íróval meg teljesen egyetértek mindenben. Megérte várni erre a részre. Remélem a.következő részben választ kapok a kérdésere a történettel kapcsolatban.:) nagyon várom a következő részt ;) ügyes vagy, csak így tovább!!! ;)

    VálaszTörlés
  5. Szia :)
    nagyon jó rész lett. :P
    remélem Rosy minnél előbb kiszabadul és segít Harrynek. :))
    nagyon várom a kövi részt. :D
    puszi♥

    VálaszTörlés
  6. Haliiii:)nagyon jò rèsz lett!! szegèny Harry azt hiszi hogy Rosy cserbehagyta pedig nem is:(

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó rész!!! Annyira várom a következőt!! Siess pls!!! :DDD

    VálaszTörlés
  8. Ahwieee nagyon jo lett!!Nagyon kivancsi vagyok mi lesz! Siess a kovetkezovel!!:) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, remélem a héten már tudom hozni, sietek.
      xx

      Törlés
  9. Szia! Meglepi nállam:
    http://mysteriousletterstoniall.blogspot.hu/2014/06/dij-1.html?m=1

    Mikor lesz új rész?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, köszi. :)

      Éppen most írom, lehet még ma...

      Törlés