2015. február 1., vasárnap

19.Rész -Mindent elveszítve-

 Sziasztok! Résszel érkeztem! Először is BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT kívánok, innen a távolból is az én imádott Harrym-nek. Végre csak 2 évvel fiatalabb nálam, és nem hárommal. :D Lehet a rész nem éppen egy születésnapi köszöntő neki... de ezt majd ti is meglátjátok. Még jó, hogy ez csak egy fikció... Jó olvasást! <3


"A szárnyamra kötött zsineg végét a te lábadra hurkolta az ördög."


Harry szemszögéből

Az agyamat teljesen elborította az idegesség és a düh. Kezeim a kormányon remegtek, mikor a sebességmérőre pillantottam, az 100-at mutatott, hirtelen fékeztem, mikor tudatosult bennem, hogy több piros lámpán is keresztül haladtam. Muszáj volt egy kicsit lenyugodnom, de tudtam, hogy addig nem lehetséges amíg nem láttam Rosy-t épségben. A gondolata is kínzó volt, hogy talán elveszíthetem őt és a kisbabánkat. Pár másodpercnyi gyengeség volt csupán amíg félre álltam a kocsival, mégis elegendő volt ahhoz, hogy teljesen padlóra küldjön. Éreztem ahogy felemészt Rosy elvesztésének lehetősége. Újból a gázpedálra tapostam, a házunkig meg sem álltam. Verejték cseppek folytak le a homlokomon, szívem hevesen dobolt mikor kiszálltam az autóból. A madarak csicseregtek, mintha minden rendben lenne, de a fenébe is! Semmi nem volt! Az ajtóhoz futottam, sebesen kinyitottam, mint egy őrült úgy száguldoztam végig a házon, mintha így előkerülhetett volna Rosy. Kétségbe estem, összetörtem. Mint egy kisgyerek, úgy kuporodtam össze fájdalmamban, a fal mellett hanyatlottam le, könnyek gyűltek a szemeimbe. Pár percnyi tehetetlenség után észbe kaptam. A rendőrségnek tudnia kell mi történt! A telefonhoz rohantam, de egy cetli fogadott ott.

"Ne értesítsd a rendőrséget, vagy Rosy-nak annyi! Majd hívlak!"

Bármennyire is tudtam, hogy hülyeség amit cselekszem, muszáj volt azt tennem amit mondott. Minden áron életben akartam őt vissza kapni, nem volt szabad a lehetőségét sem megadni, hogy bántsa őt. Ezért nem tehettem mást, mint vártam...

Rosy szemszögéből

Ajtó csapódásra keltem, a fájdalom a hasamban még mindig elviselhetetlen volt. Nyögve próbáltam magam feltornászni ülő helyzetbe, de nagyon nehézkesen ment. Végre láttam az ágyékom körül elterülő vért, ami már alvadtan ragadt a ruhámra. Nadrágom ülepe teljesen a bőrömre tapadt.

- Jó reggelt! - horkantott fel apám egykedvűen. - Veled meg mi történt? - kérdezte úgy mintha nem tudná.

- Elveszítettem a kisbabámat! - ordítottam magamból kikelve, hasamhoz szorítottam a kezeimet, mintha védeni próbáltam volna magam.

- Milyen baba? - tette fel a kérdést, lépteit egyre megszaporázva mellettem állt meg. Hűvös tekintete végig mért. - Hozok ruhát, és vizet, mosakodj meg! - mintha a tény, hogy a saját unokáját verte ki belőlem semmit nem jelentett volna neki. Letette a reggelimet a matracra és kisietett.

Nem sokkal később egy hatalmas fakádat vonszolt be a szobába, hallottam a víz bugyogását amit nekem tett fel a gáztűzhelyre. Nem szólt semmit hozzám, sem akkor mikor a kádat hozta be, és akkor sem mikor a vizet készítette elő nekem. Törölközőt és tiszta ruhát rakott le a földre.

A kádhoz vonszoltam magam, alig tudtam lábra állni, minden testrészem sajgott, a szám felett egy terület rettentően fájt, alvadt vér száradt oda is. Szoros nadrágomat kigomboltam, a rászáradt vér nehezen engedte, hogy lefejtsem magamról, nyögtem kínomban, fájdalom cikázott fel egészen a méhemig. Tudtam, hogy sürgősen kórházba kellene jutnom.
A víz kellemes volt, mikor ügyetlenül beleültem a kádba, szinte minden fájdalmam elmúlt. De a szívem mélyén ott volt az ami nem akart múlni.
- Elvesztettem szerelmünk gyümölcsét, Harry! - suttogtam magam elé, újra könnyek törtek elő a szemeimből, majd erőtlenül próbáltam lemosni magamról a megalázottságot és kisbabám vérét.

Apám csak órákkal később jött vissza a szobába. Még mindig feltűnően szótlan volt, ami meglepett, mert minden adandó alkalommal szavakkal is belém rúgott. Egy használt matracot húzott maga után, mellém lökte, majd az alattam lévőt próbálta kihúzni. Erőtlenül a másik matracra ültem, a megszáradt vérrel teli alvóhelyemet, koszos ruháimmal együtt kivitte a szobából. Nem sokkal később hangokat hallottam a nappaliból. Az ajtóhoz kúsztam, hogy megértsem a beszélgetést, de minden egyes méterrel fájdalmam egyre csak nőtt bennem.

- Remélem nem hívtad a rendőrséget! Ha mégis Rosy-nak ez az utolsó napja a Földön! - apám fenyegető hangja visszhangzott kintről, majd kis idő múlva folytatta. - Igen jól vannak! Gyere ide és magad is megláthatod! Ha elhozod a pénzt szabadon távozhattok! De ismétlem! Semmi rendőrség!

Harry-vel beszélt, azt akarta, hogy idejöjjön. Tudtam, hogy apám nem a pénz miatt kérette őt ide. Harry-t is megakarja ölni. Azt akarja, hogy együtt szenvedjünk.

- Ne gyere ide Harry, csak átverés! - ordítottam. Bíztam benne, hogy meghallja, és megfogadja a tanácsomat. Apám még mondott valamit Harry-nek majd bonthatta a vonalat, mert cipőinek koppanása egyre sűrűbben és közelebbről hallatszott. Eltoltam magam az ajtótól, pár centin múlt, hogy ne találja el a kicsapódó ajtó a fejemet, Apám magából kikelve rúgta be.

- Mit képzelsz magadról? Megmondtam, hogy kussolj! Ha azt akarod, hogy élve elhagyd ezt a házat, fogd be a pofád! Értetted?! - hangja rikácsoló üzemmódra kapcsolt. Olyan volt mint egy őrült.

- Élve? Pár órája mondtad, hogy meg fogsz ölni! Harry-t is csak azért csalogatod ide, hogy vele is végezz! Átlátok rajtad! - üvöltöttem. - Nekem már mindegy, de őt nem engedem hogy bántsd! Értetted?! - ismételtem előbbi szavát.

- Te csak ne fenyegess! Majd meglátjuk ki kezében van kinek a sorsa! - undorító vigyorra húzta ajkait, majd becsapta maga után az ajtót.

Az előbbi bátor állapotomból hirtelen a félelem és kétségbeesés karmai ragadtak magukkal. Bensőm remegett ha arra gondoltam, hogy Harry-nek is baja eshet. A babámat elveszítettem, őt nem fogom. Remegésem halk sírógörccsé alakult, összekuporodva feküdtem az ajtóban. Nem tudtam abban a pillanatban mi fáj jobban, a testemet kínzó gyötrelem, vagy a lelkemet felemésztő félelem és gyűlölet.

A padló recsegett, a ház jajgatva tudakolta, hogy együtt érez velem. Minden percben összedőlni kívánkozott, de talán értem nem tette meg. Azt kívántam akkor, bárcsak elnyelné apámat a ház, és soha nem engedné el.

Ismét órák teltek el, bíztam benne, hogy Harry megfogadta a tanácsomat, és nem jön ide. Mégis tudtam, hogy ő nem olyan ember aki csak úgy engedné, hogy meghaljak. Minden neszre felfigyeltem, tudni akartam ha Harry megérkezik. A nappaliból gyertya fény szűrődött be hozzám. Apám egy árva szót nem hallatott a veszekedésünk óta. A fából összetákolt ház megengedte, hogy résein át kukucskálni tudjak. Apám az asztalnál ült, és előre bámult, akárcsak egy zombi. Bárcsak tudnám, hogy mi jár a fejében, bár sejtettem, hogy a megölésünk részleteit tervezgeti. Előtte, az asztalon ott hevert a fegyver amivel engem is leütött. Szívem hamar újból dübörögni kezdett, meredten azt bámulta.

Hiába volt a ház zajongása, mégis tisztán kivehető volt, hogy egy autó motorjának zúgása, majd leállítása hangzott kintről. Apám felfigyelt a hangra, megragadta a fegyvert, ujja szorosan a ravaszra illeszkedett. A bennem lévő félelem a duplájára dagadt, szapora lélegzet vételeim az egész szobában hallhatóak voltak.

- Kérlek ne öld meg! - mondtam erőtlenül, az agyam kezdett oxigénhiányos állapotba kerülni.

Apám nem válaszolt, felállt az asztaltól, a szék nyikorogva engedte őt szabad útjára. Az ajtóhoz lépkedett, nem láttam rajta sem izgalmat, sem félelmet. Csak eszelős tekintete volt ami megmutatkozott rajta. Az autó ajtaja becsapódott, Harry kiszállhatott a kocsiból.

- Itt vagyok! Itt a pénz is! Engedje el őt! - kiabált be Harry.

- Nem úgy van az drága fiam! Gyere közelebb! - válaszolt apám.

Kinyitott a rozoga ajtót, majd eltűnt a szemem elől. Pár másodpercnyi csend következett, torkomban hatalmas gombóc növekedett, nem tudtam mi fog következni. Először Harry lépett be az ajtón, majd utána apám fegyverrel a kezében. Kitépte Harry kezeiből a pénzt tartalmazó zsákot, majd meglökte, egyenesen az ajtóm felé.

- Ott van! Menj be hozzá! - intett a fejével apám.

- Elmehetünk? Szabadon? - kérdezte Harry.

- Reggel.

Harry bizalmatlanul lépkedett az ajtóm felé. Lopva hátra pillantott, ahol apám még mindig rászegezte a fegyvert. Minden pillanat kínzó volt, nem tudtam mit tervez. Harry gond nélkül az ajtóm előtt termett, majd ujjait a kilincsre tapasztotta.

- Elviszem a kocsidat, ha nem gond. Reggelig maradjatok itt, addigra én már messze leszek! Új életet kezdek! - szólalt meg ismét apám, de ez annyira szokatlan volt tőle. Eddig az volt a célja, hogy megöljön minket. Most hagyná, hogy szabadon éljünk? Nagyon fura volt ez nekem.

Harry habozott egy kicsit, újra apámra pillantott, aki öntelten vigyorgott. A fegyvert nem akarta leereszteni.

- Ha nem akar bántani, miért nem rakja el a fegyvert?- kérdezte Harry, szavai az ő kétkedését is erősítették.

- Csak egy kis emlékeztetőt hagyok - nevetett fel ördögien. Vészjósló nevetését lövés kísérte. Harry teste az ajtónak esett. A lövés hangja visszhangzott a fejemben. Megölte őt.


13 megjegyzés:

  1. Drága Szilvi!
    Tudom, az utóbbi időben nagyon eltűntem, de megnyugtatásként mondom, hogy nem csak itt nem jelentkeztem, de írni se nagyon írtam. Sajnos a magánéleti problémáim elnyomtak bennem minden késztetést a blog olvasás, írás iránt. De most! Pótoltam minden elmaradt részt és ahh...örültem, hogy Harry kiszabadult és végre Rosy apja is eltűnt. Volt néhány boldog napjuk, hetük, hónapjuk. De aztán jött ez a költözés dolog, amibe őszintén, én annyira nem értettem meg Harry indokait, hiszen ha tényleg annyira szereti Rosyt, képes feladni a munkáját. Szerintem persze. Aztán jött ez a baba téma, amiről szerettem volna többet olvasni, de sajnos a "sors" közbeszólt...az nyomorék... waaah, úgy utálom... a legszívesebben ugyan azt tenném vele, amit ő Rosyval és Harryvel csak én véglegesen lezárnám ezt a dolgot!
    Remélem Harry nem halt meg! :O Rosy ezt már biztosan nem bírná ki... elveszíti a kisbabájukat és még a szerelmét is? Kegyetlen az élet, nagyon kegyetlen! :(

    Izgatottan várom a következő részt és remélem, hogy még nem tartunk nagyon a történet vége felé!

    Ölellek,
    Diana H.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Természetesen megértelek, én sem voltam az utóbbi időben aktív. Én sem olvastam, és nem is írtam... Igazából ezt a blogot annyira nem érzem a magaménak... talán ezért van elsietve. (Már várom, hogy befejezzem.) Itt is nagyon kegyetlen vagyok tudom, mint a F&E-nél.
      Sajnos már a vége felé járunk... még 2-3 rész és befejezem. :/
      Puszi
      Szilvi

      Törlés
  2. Neeee! Ezt miért kellett?! Ugye nem igaz az, amitmost olvsatam?? Ugyen nem?! :OOOO

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. A következő részből kiderül... :)
      xx

      Törlés
  3. Sziaa!:) eszméletlen jó a blogod! Imádom!!! Siess a kövivel!!*-* ölel:fanni

    VálaszTörlés
  4. Úristen miért itt hagytad abba??? Most megöl a kíváncsiság, hogy mi lesz a kövi fejeztben. Nagyon siess.
    Angi :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, hamarosan érkezik a következő rész :)

      Törlés
  5. Akkor siess :) nagyon jó :3 Vickiexx

    VálaszTörlés
  6. Csak egy kérdésem lenne hozzád... Mikor lesz következő rész??? :D ❤❤❤

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok. Két héten belül megpróbálok új részt hozni. :-)

    VálaszTörlés