2014. február 28., péntek

6.Rész -Szerencse-

Sziasztok! Meghoztam a 6.részt, remélem tetszeni fog nektek,  siettem vele talán ezért nem tetszik nekem annyira.


"Egy dolgot adhatok: a szeretetemet. Semmi többet. Csak ennek van értéke, nem is akarok mást adni. Felesleges lenne."

Harry szemszöge

Rosy előtt muszáj volt elrejtenem az izgatottságomat, biztos voltam benne, hogy Rob vagy tud mindent, vagy sírni akar a vállamon, nagyon bíztam benne, hogy az utóbbi történik majd. Rosy félelemtől ittasan pillantott rám, a pokrócot önkéntelenül is magára húzta, mintha az segítene bármit is, még vicces is lett volna, ha éppen nem ebben a helyzetben vagyunk.

- Nem láthat meg itt, zárd be az ajtódat, és légy csendben! - utasítottam kedvesen, próbáltam nyugalmat erőltetni a hangomra.

- Ugye nem fog téged bántani? - kérdezte a lépcső felé sietve, láttam rajta, hogy nagyon kétségbe van esve.

Megráztam a fejem és lágyan elmosolyodtam, reméltem, hogy letudtam nyugtatni annyira, hogy ne remegjen annyira. Mikor felért a lépcső tetejére, felvettem a telefont, és beleszólás nélkül nyitottam ki a kaput Rob-nak. Idegességemben tördelni kezdtem a kezeimet, éreztem ahogy egy izzadság csepp gördül végig a homlokomon, sietve letöröltem. Egyetlen dolog aggasztott, mégpedig az, hogyha tud mindent Rob, ne bántsa Rosy-t, nem magamat féltettem. Mély levegőt vettem, elfordítottam a kulcsot a zárban, Rob szinte beleesett a karjaimbam annyira részeg volt. A kanapéra cipeltem, bűzlött az olcsó piától, soha nem láttam még ilyen állapotban. Másodpercek múlva rám emelte a tekintetét, halványan elmosolyodott.

- Rosy nélkül meg-meghalok - nyöszörgött.

- Minden rendben lesz pajtás!

- Elhagyott, pedig én szerettem őt! A pékség után őt is elvesztettem! - könnyek csillantak meg a szemében, de hamar lenyelte a könnyeit, gondolom előttem nem akart sírni.

- Mi van a pékséggel? - kérdeztem megrökönyödve, erről az információról eddig nem is tudtam.

- Eladtam, kellett a pénz - nevette el magát keserűen. - A drogok miatt adósságba keveredtem! Sőt még mindig tartozom pár embernek! - akadozva beszélt, de kiszűrtem a lényeget a mondanivalójából.

- Drogozol Rob? Mit tettél magaddal? - egyszerre tettettem a hülyét mint aki nem tudja, és sírt a lelkem amiért ennyire tönkre ment ez az ember előttem, én meg csak észre sem vettem.

- Nem! Ne is figyelj rám! - tiltakozott. - Leila itt van? Nem akarom, hogy így lásson engem!

- Már.... már nincs - vágtam rá. - Figyelj, Rob! Tudom, hogy drogozol, és ez nem tesz jót neked, kérlek... nagyon szépen kérlek szokj le róla! - mondtam kérlelően a szemeibe nézve, de hirtelen nagyon dühös lett rám.

- Mondtam, hogy ne figyelj rám, össze-vissza beszélek! És amúgy is, semmi közöd hozzá mit csinálok magammal!

- Nincs? - háborodtam fel, felálltam mellőle úgy folytattam tovább. - Ki volt melletted gyerek korod óta? Ki húzott ki annyiszor a szarból? Egy senkinek nézel az életedben?

Tétovázva felállt velem szemben, kérdéseimre talán meginogott az előző válaszában. - Igazad van, olyan jó barát vagy - a nyakamba vetette magát, hallottam ahogy szipogni kezd. - Nagyon tönkretettem magam, fogalmam sincs hogyan mászok ki ebből!

- Talán ha elvonóra mennél - toltam el óvatosan magamtól, de újra dühbe gurult.

- Nem megyek elvonóra! Oda csak a dilisek mennek!

- Jó, most ki kéne magad aludnod, és holnap tiszta fejjel átbeszéljük ezt, rendben? - próbáltam az ajtó felé terelni, de nem akart moccanni.

- Nem aludhatnék itt? - szemeit már alig bírta nyitva tartani, annyira a pia hatása alatt volt már, vagy kitudja milyen drogok segítettek erre rá.

Megfagytam a kérdésétől, végig szaladt a hátamon a hideg mikor belegondoltam, mi lesz ha észreveszi itt Rosy-t. Időközben ledőlt a kanapéra, nem tudta tartani magát.

- Hát... - haboztam.

- Nem akarod, hogy itt aludjak? Milyen barát vagy te? - mondta halkan, alig érthetően.

- Itt aludhatsz, gyere utánam - egyből elfordítottam róla a tekintetem, hogy ne olvassa le az idegességet az arcomról. Bár, abban a pillanatban talán nem ezzel volt elfoglalva, hanem az öklendezéseivel amik rátörtek. - Talán először a mosdót kellene meglátogatnunk.

Felsegítettem a kanapéról, majd 10 perc aktív hányás után végre elkísérhettem a másik vendégszobába, még szerencse, hogy három szobás házam van, különben főhetett volna a fejem.

- Ez lesz a te szobád - mondtam gépiesen, teljesen máshol jártak a gondolataim, féltem mi lesz akkor ha Rob észreveszi, hogy Rosy a házamban van, de nem mondhattam neki nemet, akkor rájött volna mi folyik körülötte.

- Köszi, és ne haragudj rám - motyogta Rob az orra alatt. - Holnap elmegyek, ígérem - ezzel becsukta maga mögött az ajtót.

Egyből Rosy szobája felé igyekeztem, kopogtam neki. Szegény biztos halálra van rémülve - gondoltam.

- Engedj be, én vagyok! - suttogtam.

Pillanatokkal később kattant a zár, az ajtót résnyire nyitotta, barna szemei könnyektől csillogtak, úgy remegett mint a nyárfa levél. Legszívesebben magamhoz szorítottam volna, de ez nem volt a megfelelő pillanat.

- Itt alszik ugye? - kérdezte halkan.

Bólintottam, az apró résen át megfogtam az egyik kezét, az ajkaimhoz emeltem és egy gyengéd csókot leheltem rá. - Nem lesz semmi baj! Reggel elmegy, addig húzd meg magad, kérlek!

- Eszem ágában sem lenne hangoskodni - mondta enyhe pírral az arcán, talán a puszi okozta, lesütötte a szemeit. - Jó éjt Harry! - nem nézett rám többé, a kezét óvatosan visszahúzta az ajtó mögé, majd bezárta azt.

- Jó éjt... Kedvesem! - az utolsó szót alig hallhatóan.

Iszonyúan rettegtem az elkövetkezendő éjszakától, Rosy-t és Rob-ot egy alig 10 centis fal választotta el egymástól. Nem mertem a saját szobámba menni, ezért úgy döntöttem, hogy Rosy ajtaja előtt alszok egy matracon, bármennyire is kényelmetlennek bizonyult, muszáj volt megvédenem őt.

Fogalmam nincs mitől lett számomra olyan érdekes ez a lány, ezelőtt szinte soha nem láttam őt, Rob mindig bújtatta előlem, mint utóbb kiderült nem véletlenül. Elsősorban nem a szépsége fogott meg, talán ami a legjobban felkeltette az érdeklődésemet, az a kétségbe esett őzike szemei voltak, egyből bekapcsolt nálam egy lámpa, ami azt jelezte, hogy meg kell őt védenem, majd szépen lassan jöttek az érzések, még én magam sem tudom mit érzek iránta, azt viszont biztosra tudom, hogy nem akarom őt elveszíteni. Alig tudtam elaludni, a gondolataim nem hagytak nyugodni, de szép lassan elnyomott az álom.

*

Hajnalban riadtam fel, mivel nem hallottam mozgolódást, ezért gyorsan letussoltam, éppen végeztem volna, mikor valaki benyitott a fürdőbe, a függöny mögül kikukucskáltam, és ott állt Rosy talpig elpirulva.

- Rob még itt van! Ha meglát végünk! - mondtam idegesen.

- Tudom, de már nagyon kell pisilnem, nem bírom tovább, de ne aggódj, alaposan körbenéztem, még nem ébredt fel - egyik kezét a szemei elé helyezte, hogy még véletlenül se lásson meg semmit, de nehezen ment volna, mert a zuhanyzó függöny eléggé eltakart.

- Akkor hajrá! - mutattam a WC felé.

- Nem gondolod, hogy előtted fogok pisilni! - meredt rám értetlenül, még így is olyan szép volt.

- Nem nézek oda!

- De hallani fogod!

- Akkor várd meg amíg végzek! - megforgattam a szemeimet színpadiasan, de közben egy mosoly ott motoszkált a szám sarkában.

- Jó - vágta rá, és azzal a lendülettel lehajtotta a WC ülőkét és várt.

- Nem zavar, hogy éppen tusolok? - kérdeztem még mindig a függöny mögül.

Éppen válaszolt volna, mikor az ajtón kopogás hallatszott, összenéztünk Rosy-val, tekintete egyből ijedtté vált, felpattant ültéből és idegesen az ajtóra meredt.

- Bent vagy Harry? Esküszöm nem zavarlak, zuhanyozz tovább, de hánynom kell, nem tarthatnom vissza! - hallatszott Rob hangja.

- Gyere ide! - suttogtam Rosy-nak, aki megrázta a fejét. - Azt akarod, hogy meglásson?! - újra megrázta a fejét, kinyújtottam neki a kezem, majd a zuhanyzóba segítettem őt. Egyből rák vörös lett, azt sem tudta, hogy takarja el a szemeit, de talán nem ez volt a legnagyobb gondja, éreztem ahogy minden porcikája remeg a félelemtől.

- Bejöhetsz! - kiáltottam Rob-nak, aki be is lépett a fürdőbe, hallottam ahogy felemeli az ülőkét és egyenesen belehány, közben a víz ránk zúdult,  eláztatta Rosy ruháját, muszáj volt tartanom Rosy-t, hogy ne essen össze izgalmában, vizes pizsamája a testére tapadt, haja az arcába lógott, de szemeit még így is láttam, könnyektől csillogtak. - Nem lesz semmi baj! - suttogtam.

- Kivel fürdesz? - kérdezte Rob két hányás között. - Azt hiszed nem látom, hogy ketten vagytok bent? - nevetett, majd ismét hányt.

- Umm, csak Leila az! - vágtam rá, mielőtt minden kiderült volna.

- Ja, akkor nem is zavarok, bocsássatok meg az előbbiért! - pár másodperc múlva már az ajtó csapódását hallottuk, Rosy még mindig remegett.

- M-most már elengedhetsz, Harry - dadogta, arcából kiseperte vizes haját, tekintetét enyémbe fúrta.

- Ja, persze, bocsi - de ahogy eltávolodtam tőle, egyből elfordult, meglátott teljesen anyaszült meztelenül.

Nem takargattam magam, nem vagyok az a szégyenlős fajta, de Rosy kedvéért egy törölközőért nyúltam, magamra tekertem, és bocsánat kérően ránéztem, majd kiszálltam a zuhanyzóból.

- Megnézem, hogy tiszta-e a levegő, addig... addig törölközz meg - még mindig láttam rajta mennyire zavarba van, ezért jobbnak láttam eltűnni onnan.

Rob ahogy mondta reggel elment, addig Rosy a fürdőben bujdokolt, én pedig gondosan ügyeltem arra, hogy Rob ne akarjon a fürdőbe menni. Próbáltam magamra nyugalmat erőltetni, de mégis bennem volt az, mi lesz akkor ha Rob észrevesz valamit, most az egyszer megúsztuk a lebukást, de mi lesz később? Mi lesz ha egyszer eljön az az idő mikor Rob mindet megtud? Mikre lesz majd képes? Ezekkel a gondolatokkal csuktam be utána a bejárati ajtót, de még nem voltam nyugodt, azt hiszem a neheze még csak ezek után jön.

19 megjegyzés:

  1. Szia :)
    nagyon tetszett a rész. :D
    főleg h Harry kezdi magának bevallani az érzéseit. :))
    várom a kövit. :)
    puszi♥

    VálaszTörlés
  2. Drága Szilvi!
    Sikerült elolvasnom! *-*
    Awww! Hát úristen! Imádom!
    Nagyon jó lett! Tényleg!
    Harry olyan imádnivaló és cuki! <3 Szerintem még én is elpirultam amikor Roxynak be kellett állnia a zuhanyzóba Harryhez. *-*
    Várom a folytatást! :))
    Million Kiss, Darku. ♥

    VálaszTörlés
  3. Kedves Szilvi!
    Csodálatos, amit művelsz. Olyan káprázatosan írod le, azt amit gondolsz, hogy az hihetetlen. Remélem sokáig űzöd majd az írás témát, mert egy ilyen tehetséget, mint Te nem szabad elpazarolni! Vigyázz az ujjaidra, nehogy bajuk essen!:) Sok sikert kívánok az elkövetkezendőkben és további ilyen szemtelenül jó munkát kívánok!;)
    A részhez annyit fűznék hozzá, hogy tökéletesen megírtad. Nem értem miért írod mindig azt, hogy "Jaj, nem lett jó mert.." BLABLABLA! Semmi hülye szöveg! Lehet, hogy nem hiszed el, de nagyon ügyesen csinálod azt, amit csinálsz. Ha ez önbizalomhiány, akkor hessegesd csak el! Jézus, megint eltértem a témától.
    Nagyon tetszik, ahogy Harry egyre jobban beismeri magának, hogy Rosy igazán elbűvölő személyiség a maga módján. Rob meg pusztuljon el, de ezt egyszer már mondtam.:D Alig várom a folytatás. Puszi: Burus Eszti:)
    U.i.: Remélem ez eléggé építőkritika volt, és épített fel benned valamit!:) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, köszönöm szépen, nagyon édes vagy.Igen jól látod önbizalom hiányos vagyok, de itt azt hiszem egészséges, jobb mintha azt írnám, jaj de jó lett, mikor nem is. :D
      xx

      Törlés
  4. Szia Szilvi. Nagyon tetszett a rész, és örülök hogy Harry-ék nem buktak le. Nagyon várom a következő részt is, és nagyon tetszik a blogod, szerintem perfect! :)
    Rencsy xx

    VálaszTörlés
  5. Szia Szilvi!
    Sajnálom, hogy nem írok mindig, de sokszor csak annyi időm van, hogy gyorsan elolvassam a részt. Ezért nagyon szégyellem magam, a pofámról ég a bőr.
    A részről. Te szent jó isten sültkrumplival és bodzaszörppel!! (a kissé trágár szavak ellen összefüggéstelen kajaneveket irogatok le xDD) Annyira cuki, és édes és és... na! :D Wow! Eszméletlen jó lett!! Tetszett, hogy kaptunk egy kis betekintést Harry érzelmi világába, és így szép lassan rájött a drága, hogy Rosy egy kicsit sem közönbös számára. És az a zuhanyzós jelenet... ejj de cseles vagy te lány!! :D Lehet hogy én is vörös fejjel, és idióta vigyorral olvastam azt a részt, mert anya elég furán nézett rám, és a tükröt is biztonsági okok miatt jobbnak láttam kikerülni.. Nem lehetett túl romantikus, hogy Rob hányik, Rosynak kb olyan színe van, mint a piros paprikának, és Harry pedig majd' felrobban az idegesség és az izgalom keverékétől.. de nekem nagyon tetszett. Olyan Szilvis volt. :) A másik kedvenc részem a: "Jó éjszakát.....Kedvesem!". Annyira annyira elmondhatatlanul cuki és aranyos és édes volt, hogy majdnem lefolytam a székről! Ez pedig olyan tipikusan Harrys volt, ami csak a te történeteidben elő szokott fordulni. Igazából nagyon mást nem tudok mondani, mert erre szavak nincsenek, erre egy külön nyelvet kellene kitalálni.. :D
    Tudom hogy nem írok mindig, de az általad írt részeket mindegyiket csodásnak találom, de ha nem (ez nem fog előfordulni, azt garantálom) akkor azt azonnal jelezni fogom! :)
    Puszi: Lau.xx ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Meglepi nálam → http://halfaheartniallwithhayley.blogspot.hu :)

      Törlés
    2. Szia, semmi gond. :) Akkor írsz amikor kedved tartja.
      Hát igen, szerintem is cuki lett, és direkt lett ilyen. Örülök, hogy 'olyan Szilvis' lett. :D
      xx

      Törlés
  6. Szia Szilvi!!
    Egyszerűen elképesztő ahogy írsz!! És ez nem hétköznapi történet, hanem egyedi!!
    Részről: Nagyon féltem, hogy Harryék lebuknak, de szerencsére nem így lett. Kíváncsi vagyok, hogy Rob mit is érez valójában. Mert azt mondta Harrynek, hogy Rosy nélkül nem tud élni..és megint megjátszotta volna magát? Nem tudom. Kíváncsi vagyok!! Siess a kövivel.
    Ui.: légyszíves kitennéd az oldalam? http://onthatniiight.blogspot.hu/ cserébe én is kirakom a tiéd. Köszi előre is!! xxNorina <3 :)

    VálaszTörlés
  7. Szia! Nagyon jól írsz:)
    mikor lesz a kovi feji??
    Nagy Rajongód:xBx

    VálaszTörlés
  8. Helloka :D Borzalmasan jó lett.
    Megint!Mindig el varázsolsz ám xd

    VálaszTörlés
  9. iszonyat jó lett várom a kövi :3

    VálaszTörlés
  10. Sziaa. :)
    Nagyon jó lett ez a rész is, ne aggódj! :) Én úgy gondolom, hogy pontosan azért keltette fel Harry érdeklődését Rosy, mert Rob mindig bújtatta és már ez kíváncsiságra adhat okot. Remélem nem lesz baja se Rosynak, se Harry-nek, de tudom, hogy valami biztosan lesz! :D
    Nagyon várom a következő részt! Siess vele!
    xx, Diush

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, igen jól látod a dolgokat. :) Hát igen, nálam kiszámíthatatlanok a dolgok, vagy talán annyira nem is... :D
      xx

      Törlés