2014. április 29., kedd

11.Rész - Ártatlanul...-

Sziasztok! Végre új rész! Sajnálom, hogy ennyit késtem vele, de ez most sajnos így alakult, remélem azért nem hagytatok el sokan. Bár a kommentekből ítélve ez szűrhető le. De mindegy is a lényeg az, hogy még vagytok egy páran akik követtek engem. :) Szeretnélek titeket megkérni, hogy szavazzatok itt rám az oldalsávban a legjobb író kategóriában. köszönöm. :) 


 "Amire legjobban vágyunk az életben, azt sohasem kaphatjuk meg. Egyszer megpillanthatjuk, de sosem lesz részünk benne."

Újabb napok teltek el úgy, hogy nem tudtunk Rob felől. Aminek egyrészt örültem, mert addig sem tudott a hollétünkről, másrészt viszont aggasztott, mi van akkor ha egyszer ránk talál. A Harry-vel eltöltött éjszaka után biztosra tudtam, hogy nekem ő az a férfi aki kell. Érintései, csókjai biztosítottak arról, hogy védelmez és szeret engem. Még senki nem volt velem ilyen gyengéd és odaadó. De a pillanatnyi öröm után újból jött a felismerés, hogy bujkálunk, nem lehetünk szabadok mint akárki más. Egy csepp vigaszt Harry karjai nyújtottak, mikor látta rajtam, hogy elszomorodom, rögtön átölelt és simogatott.

- Nem kellene már munkába menned? Ott Rob nem bánthat téged! - hoztam fel Harry-nek másnap reggel.

- Tudod, hogy nem amiatt aggódok, hogy engem bánthat, jobban félek attól, hogy meglesne és követne idáig! Akkor rájönne hol bujkálunk előle. Nem kockáztathatjuk meg ezt!

- Tudom, de miattam kirúghatnak!

- Ne aggódj! Egy hét miatt nem küldhetnek el, ráadásul szabadságon vagyok! - elmosolyodott, látta rajtam, hogy újra feldúlt vagyok, karjait körém fonta, és egy csókolt lehelt a homlokomra. - Tisztában vagyok vele, hogy nem húzhatom sokáig a szabadságot, de ameddig csak lehet biztonságban akarlak tudni.

- Mi van ha apám és Rob újra szövetkeztek, és azt várják mikor bukkanunk fel?! - hangom kétségbe esetten szólt pulcsija gyűrődéseiben.

- Valamit majd kitalálok, ígérem! - még erősebben szorított, hogy biztosítson a támogatásáról.

- Szeretlek - suttogtam. Ujjaimat hátán futtattam végig, egészen puha hajáig.

- Én is, Kedvesem.

Néma ölelkezésünket Harry mobiljának csörgése szakította félbe. Mind a ketten odakaptuk a tekintetünket, a kis készülék szaggatottan villogott. Szívem hevesen vert minden alkalommal, ha keresték Harry-t, mindig féltem, hogy Rob az. Harry elengedett, és odasietett a telefonjához, felemelte, arca megfeszült ahogy rápillantott a képernyőre.

- Egy SMS, Rob-tól!

- Mi írt? - kérdeztem remegve.

Pár kattintás után megnyitotta és olvasni kezdte. - Azt akarja, hogy menjünk át, beszélni akar velünk.

- Mit fogunk csinálni? - kezeimet tördelni kezdtem idegességemben.

- Csak én megyek! Nem kockáztathatom, hogy bajod essen!

- Nem! Ha te mész, én is!

- Figyelj, nem lesz semmi baj, lehet észhez tért! Talán már nem akar bántani!

- Ez az, hogy talán! Fegyvere van! Kérlek ne menj át! - odaszaladtam hozzá, nyaka köré fontam a kezeimet és szorosan magamhoz húztam. - Kérlek!

- Meg kell vele beszélnem a dolgokat! Muszáj! Értsd meg!

- Nem akarom, hogy kárt tegyen benned! Te meg ezt értsd meg! - hangom dühös volt, eltoltam magam tőle annyira, hogy a szemeibe tudjak nézni.

- Óvatos leszek!

- Engedd, hogy veled menjek! - kérleltem újból.

Némán rázta a fejét, homlokait gondterhelten ráncolta, dús ajkait összeszorította, láttam rajta, hogy nagyon megviseli ez a döntés.

- Itt kell maradnod! - megfogta a vállaimat, ajkait az enyémekre tapasztotta. Mereven ölelt át, úgy ahogyan én is őt. Könnyek gyűltek a szemehéjaim alatt amíg tartott a csókunk, csípett, mart, egészen addig nem engedtem szabad útra őket amíg el nem váltunk egymás ajkaitól. Ránéztem fátyolos tekintettel, ujjaival nem győzte a cseppeket törölni az arcomról.

- Ne sírj, Drágám! Ígérem visszajövök! - megfordult, a telefonját a zsebébe csúsztatta. - Ne gyere utánam! - szólt utoljára, majd kilépett a hotel szobából.

Megtörten álltam ott ahol hagyott, nem bírtam mozdulni sem. Rosszat éreztem. Tudtam, hogy nem lesz jó vége annak, hogy elment Rob-hoz. Hirtelen erőre kaptam, megakartam akadályozni Harry-t abban, hogy elmenjen. Futni kezdtem az ajtó felé, megragadtam a kilincset, de az ajtó nem nyílt. Harry bezárt, a francba! Ész nélkül rángattam, hátha megadja magát, de erősebbnek bizonyult nálam. Ismét könnyek szöktek a szemeimbe, leroskadtam az ajtó tövébe, lábaimat felhúztam majd átöleltem. Imádkoztam Harry-ért, hogy ne essen semmi baja, bár erre tudtam, hogy nagyon kicsi az esély.

Harry szemszögéből

A szobánk kulcsát leadtam a recepción, és azt az utasítást adtam, hogyha nem térek vissza bizonyos időn belül akkor valaki menjen fel a szobánkba és nyissa ki az ajtót. A recepciós lány furán nézett rám, majd egy bólintással és némi készpénzzel amit felé nyújtottam nyugtázta a kérésemet. Éreztem ahogy verejték cseppek folynak le a homlokomon mikor a kocsimhoz közeledtem. Ujjaim a kulcs csomóval játszadoztak, hogy valamennyire lenyugtassam magam, de nem ment. Rosy előtt nem akartam elárulni magam, de volt bennem egy kis félelem a Rob-bal való találkozásunk miatt. De mégis csak a legjobb barátom volt, nem tudtam tőle csak olyan könnyen elszakadni, meg kellett kockáztatnom azt, hogy talán megöl. Muszáj volt még egyszer a szemeibe néznem.

Az út hosszú volt, óráknak tűnt mire a háza elé értem. Kezeim izzadtak a kormányon, légzésem egyenetlen lett ahogy kiszálltam az autóból, majd az ajtó felé közeledtem. Kopogásra emeltem a kezem, de észre vettem, hogy az ajtó résnyire nyitva volt, irdatlan bűz szivárgott kifelé. Mintha rohadt volna valami. Egy pillanatra át is futott az agyamon, hogy eddig ezt a szomszédok, hogy nem vették észre, de szép lassan visszatértem az eredeti célomhoz, és beléptem az ajtón. Hiába volt nappal, a lakásban sötétség uralkodott, a redőnyök mind lehúzva pihentek.

- Rob? Itt vagy? - szólaltam meg végül.

A bűz egyre csak csavarta az orromat, kénytelen voltam a pulcsimon keresztül levegőt venni. Lassan lépkedtem a nappaliban, beleütköztem valamibe, amit csak az ajtón beszökő fény miatt tudtam megvizsgálni, egy elborult szék volt. Talán még a verekedésünkkor került oda. Keresni kezdtem a kapcsolót, hogy láthassak is valamit, tapogattam a falon, mire végre rátaláltam, amint fény gyúlt a szobában megpillantottam Rob-ot. A földön feküdt vérbe fagyva. Térdeim remegni kezdtek a látványtól, hirtelen a bűzt sem éreztem olyan elviselhetetlennek, rám tört egy megmagyarázhatatlan érzés. Izzadni kezdtem, levegőt nem tudtam venni a fájdalomtól ami a mellkasomban növekedett. Letérdeltem mellé, megdermedt vére boltívként terült el a feje felett. Szemei üvegesen meredtek a plafonra, végtagjai szokatlan helyzetben feküdtek. Szívem megtelt fájdalommal, egy gombóc nőtt a torkomban, amit nem tudtam lenyelni. Egyre csak ráztam a fejem, hogy ez nem történhetett meg velünk. Zokogásom felszínre tört, lehanyatlottam a mellkasára és üvöltöttem, éreztem minden  egyes pillanattal, hogy beleőrülök a tudatba, hogy elveszítettem őt.

Percekig sirattam őt, nem tudtam mitévő legyek, majd végül kicsit kitisztult az agyam, és körbenéztem a szobában. Egy fegyver volt tőlünk nem messze, talán az ami Rob-nál volt pár nappal ezelőtt. Vajon ezzel ölték meg? Ki tehette? Erőtlenül, négykézláb indultam a pisztoly felé, hogy megvizsgáljam, már éppen nyúltam volna érte mikor hatalmas hangzavarra lettem figyelmes. Szirénázó rendőr autók hangja hallatszott, egészen közelről. Megdermedtem a tudattól, hogy vajon értem jönnek-e. Másodpercekig csak az ajtót figyeltem, míg végül betörték azt, hiába volt kinyitva. Ordítoztak, valaki hasra vágott engem, egy fegyvert szorított a tarkómhoz, a jogaimat sorolták. Olyan gyorsan történt, hogy nem tudtam felfogni mi történik körülöttem, elkezdtek kiráncigálni a házból, közben azt kérdezték van e fegyverem, némán ráztam a fejem, még mindig sokkos állapotban voltam. Utoljára visszanéztem a holttestre, de a rendőr aki megbilincselt utasított, hogy előre nézzek. Kiléptünk a házból és akkor tudatosult bennem, hogy mi is történik valójában velem, kezeimet kiakartam húzni a bilincsből, ordítani kezdtem.

- Nem én voltam! Rob a barátom volt! Nem én tettem! Higgyenek nekem! Kérem!

De egyik rendőrt sem érdekelték a szavaim, sőt két rendőr erősítés képpen mellém sétált és megragadták a karjaimat. Beültettek a kocsijukba, majd elhajtottunk, egyenesen a rendőr kapitányságra. Fejemet az üvegnek döntöttem, az egész életem semmissé lett ezekben a percekben, a munkám és Rosy is. Tisztában voltam vele, hogy nem sok esélyem van ezt megúszni, vádolni fognak azzal, hogy megöltem a legjobb barátomat. Fájdalom és keserűség kúszott a szívembe, a sors kibabrált velem, elvett tőlem mindent ami fontos volt számomra.


15 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy nem tartott sokáig a szünet, mert már nagyon vártam az új részt!
    Harry-t letartóztatták...te jó ég! Szegényre eléggé rájár a rúd...de biztosan kiderül majd az igazság, a kérdés csak az, hogy mennyit kell addig szenvednie?!
    Siess a következővel! :))

    puszi, Diana H. (alias Diush) :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Lehet nem tartott sokáig a szünet, viszont a részeket akkor sem tudom olyan sűrűséggel hozni mint ezelőtt. :(
      Köszi, hogy írtál. :)
      xx

      Törlés
  2. iszonyatosan jóó lett imádom a blogod, és örülök,hogy visszaértél ;)

    VálaszTörlés
  3. Húúú, érdekes fordulatok sokasága, de hihetetlenül nagyon jó, imádom a történetet! :)

    VálaszTörlés
  4. juj nagyon tetszik!!:D

    VálaszTörlés
  5. Hm...ez nagyon jól sikerült:) Köszii, hogy hoztad<3
    miért van olyan érzésem, hogy az apja ölte meg Robot? - azért valahol megkönnyebbültem, mert mégiscsak egy rosszakaróval kevesebb...

    VálaszTörlés
  6. Ne... A való életben is nehéz kimászni egy ilyenből.:O Mindenre gondoltam, csak erre nem. Szegény Rosy meg azt fogja hinni, hogy Harry meghalt. Nagyon örülök viszont, hogy mi, olvasók megtudtuk, hogy Harryvel mi történt, miért nem ment vissza Rosyhoz. Nagyon jó lett ez a rész is. Várom a kövit! Meg fog szakadni a szívem, ahogy Rosy gondolatait fogom majd olvasni.:'(

    VálaszTörlés
  7. Ügyes vagy!!! Csak így tovább! :D

    VálaszTörlés
  8. Hát nem tudom mi fog ebből kisuülni :'D mert egyépként gondolkoztam és Harrynek van alibije amit többen is tudnak bizonyitani.. De az ujlenyomata a pisztolyon van XD de az is igaz hogy Rosy ott volt... De nem akkor amikor elsült a fegyver mert akkor már elájult hát ezt jol össze hoztad xd remélem Harry kijut es Rosynak nem lesz semmi baja :'D egyépként imádom a történeted :33 nagyon jol irsz Gratula :'D

    VálaszTörlés