2014. június 25., szerda

14.Rész -Nincs kiút-


Sziasztok! Tudom, hogy nagyon rövid lett, de most csak ennyi tellett tőlem. Ígérem a következő rész hosszabb lesz. Aki szeretné olvassa el a blogról írt kritikát itt.


"Az üresség akkor születik, amikor a remény meghal."

Harry szemszöge

A bezártság csaknem teljesen felőrölte az idegeimet. Minden fogságban töltött perc maga volt a pokol, nem segíthettem Rosy-nak, nem menthettem meg az apja karmai közül. Több mint egy hónap telt el, és még mindig nem tudnak semmit Rosy-ról, az ügyvédem szerint ezt is a nyakamba varrhatják a mai tárgyaláson. Az egyik barátom behozott nekem egy fekete öltönyt, és egy hozzá illő nadrágot, már a nyakkendőmet igazgattam mikor megjelent a cellám előtt az ügyvédem.

- Készen van Mr Styles?

- Készen Ügyvéd Úr?! Erre, hogyan lehetne felkészülni? Most ítélnek halálra! Pedig el sem követtem amivel vádolnak! - hangom érzelem mentes volt, láttam előre a bíró döntését, csak a csoda segíthetne rajtam.

- Ne túlozzon! Nem ítéli magát senki sem halálra! - próbált nyugtatni, de nem sok sikerrel.

Elindultuk a bíróság felé, és egyre csak az járt a fejemben, hogy mi lesz ezután, esélyem sem lesz kiszabadítani őt.

*

Órákkal később kihirdették az ítéletet, hiába védtem magam, hiába mondtam el Rosy apjának történetét, nem hittek nekem. A bíró könyörtelen volt. Szerelem féltésről magyarázott a másik ügyvéd, azzal vádoltak, hogy féltékenységből öltem. Amit persze mindenki elhitt a teremben, esélyem sem volt védekeznem.

- Szándékos emberölésben bűnösnek nyilvánítom, büntetése 22 év börtön, amit a Manchester-i büntetés végrehajtási intézetben tölt le.

Arcom megfeszült a bíró szavai hallatán. Idegesen pillantottam az ügyvédemre, aki sajnálkozó tekintetével próbált erőt önteni belém.

- Fellebbezünk! - suttogta bizonytalanul, tudta, hogy nincs esélyünk.

Két őr mellém lépett, kezeimet hátrabilincselték, és nem törődve azzal, hogy alig fél perce tudtam meg az ítéletet, kivezettek. Pár órával később már Manchester felé robogott a rabautó. Kezeimet és lábaimat az üléshez bilincselték, most éreztem igazán, hogy nincs remény. Az életem hetek alatt fenekestül felfordult, egy olyan lány miatt, akit azt hittem megmenthetek. De a sors kegyetlenül elbánt velünk, ő ki tudja él-e még, az én lelkem pedig azokban a pillanatokban ahogy kimondták az ítéletet, meghalt.

Rosy szemszöge

Szaporán kapkodtam a levegő után, mellkasom sebesen emelkedett le-föl. A szekrénybe bújva nem sok esélyem volt ellene, mégis meg kellett tennem, mert ezt kívánta. A padló megreccsent léptei nyomán, hangja reszelősen hasított a sötétben.

- Rosy, kicsi Rosy! - nyájasan beszélt mint egy gyerekhez.

Próbáltam olyan halk lenni amennyire csak tudtam, de minden lélegzet vételem elárult, hangos volt és rémületről árulkodott.

- Hallom a szíved! Rettegsz! Ez jó! - nevette el magát hisztérikusan.

A padló elárulta nekem őt, minden lépéssel egyre közelebb került hozzám. Megragadta a szekrényt, majd lassan kinyitotta az öreg zsanéroktól nyikorgó ajtókat.

- Meg vagy! - suttogta.

Eszelős vigyorra húzta a száját, amit a sötétségbe belopózó hold fényben láttam meg. Felrántott magához, ujjai mélyen belenyomódtak a bőrömbe, mint ezelőtt megannyi alkalommal. Kiráncigált a szekrényből, oldalam nekiütődött a kemény fának, de nem törődött vele, az ágyamra lökött, fejemet bevertem az ágytámlába, éreztem a homlokomon kiserkenő vért és a fájdalmat is. Halkan zokogni kezdtem a magatehetetlenségtől, de ő csak üvöltött.

- Fordulj meg! Fordulj meg te ribanc! Nem hallod Sarah?

Az anyám nevén hívott, amióta bezárt ide, talán még jobban megbolondult. Majdnem mindennap el kellett vele ezt játszani, elengedett az emeleten, és azt akarja, hogy bújjak el, megkeres, és utána addig üt amíg nem könyörgöm neki, hogy hagyja abba. Néha azt hiszi, hogy anyámat üti, miért akarja újra élni azokat az éveket? Miért? Talán a félelmemet és az üldözést élvezi. Hiába próbáltam többször is megszökni tőle, az emeletről nem tudtam lemenni a földszintre, ajtót tett a lépcsőhöz amit kulccsal zárt. Pár nappal azután, hogy elrabolt elárulta, hogy ő ölte meg Rob-ot. Azóta még jobban rettegek tőle. Az elején még azzal védekezett, hogy miattam tette, próbált bennem lelkiismeret furdalást kelteni. De a legjobban nem emiatt bánkódtam, hanem Harry miatt. Tudtam, hogy börtönben van ártatlanul, és csak én menthetem meg, de addig nem amíg ki nem szabadulok innen. Apám kárörvendően jött fel a szobámba egyik nap, és örömmel újságolta, hogy Harry-t 22 év börtönre ítélték. Azt mondta ezek után senki nem tud engem megmenteni, addig fog verni ameddig élet van bennem.

- Ne üss meg! Kérlek! - könyörögtem sírva. Arcomat a párnámba fúrtam, hogy eltudjam nyomni a sírásom hangjait.

- De hisz megcsaltál azzal a fickóval! - üvöltötte, mire megfordultam felé.

- Én nem Sarah vagyok! A lányod! - ordítottam.

Mintha szellemet látott volna, úgy vált arca egyik pillanatról a másikra értetlenné.

- A lányom? Rosy? - mondta elhalóan.

Bólintottam, alakját csak a hold fénye világította meg, kezét az arcomhoz érintette, azt hittem megakarja simogatni, de helyette akkora pofont adott, hogy a szám szélén patakokban dőlt a vér. Adott még egyet, ezúttal a tarkómat találta el, próbáltam elmenekülni előle, de lábamnál fogva visszarántott az ágyra.

- Annak a kurvának a lánya vagy! Nem az enyém! Te fattyú!

Utolsó szavai után leköpött, mint valami undorító állatot. Nem ütött meg többé, néhányszor megrángatott, majd kisietett a szobából. Azt hittem ezúttal megöl, de újra megálljt parancsolt magának, amit félig sajnáltam, nem akarok már élni, azt akarom, hogy vége legyen. Harry gondolata adott némi fénysugarat kilátástalan helyzetemben, de a tudat, hogy ő is így szenvedett ahogyan most én, arra sarkalt, hogy feladjam.

Fejem alatt a párnát véres tócsa díszítette, felültem az ágyon, megtöröltem a számat, a kezemet hosszú vércsík színezte. Szemeim a mellettem lévő éjjeliszekrényre siklottak, ott volt az a tárgy ami örökre megszabadíthatott a félelemtől és megalázottságtól. Egy üvegpohár nézett vissza rám. Megmarkoltam, majd egy erős mozdulattal a szekrénynek ütöttem. Darabokra hullott a kezemben, még meg is sebzett a tenyeremen. Kiválasztottam egy hegyes, éles üveg darabot, amit a csuklómhoz szegeztem. Szívem hevesen vert, gondolatok cikáztak a fejemben. Megtegyem? Van még remény, és kiszabadulok innen? Végül arra jutottam, hogy nem. Nincs kiút innen, nem akarok örökre apám rabja lenni, inkább a halál. Könnycseppek gördültek le az arcomon, az üveget mélyen a csuklóm húsába nyomtam. A helye égetett, rettentően fájt, de nem adhattam fel, végig húztam a bőrön, majd a vér szívem ritmusára spriccelni kezdett. Agyamban és szívemben üresség uralkodott, minden reményem elszállt, átadtam magam a fájdalomnak, ami bekebelezte a lelkemet. Szédülni kezdtem, szemhéjaim ólom súlyúak lettek, végtagjaim ernyedten terültek el mellettem, az ágyra estem, még pár pillanatig pislogtam a Hold felé, majd végleg elnyelt a sötétség.




10 megjegyzés:

  1. Neee, itt abbahagyni??? Mond hogy Rosy túl fogja élni! PLSSS!!!!
    Nagyon jó rész lett, várom a következőt!! Siess!!:DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, muszáj volt itt abbahagynom, valahogyan fent kell tartanom az érdeklődéseteket. :)
      xx

      Törlés
  2. Te jóságos ég! Nem, nem, nem! Rosy nehogy nekem meghalj itten... Harry szökjél ki vagy tudom is én! Megőrülök ha mind két embernek így kell végeznie. Harryt így elítélni? De hisz könyörgöm, eltűnt egy lány! Oké, nem jelentették be az eltűnését, tehát pont ezaz kérem!
    Mire elolvastam azon kaptam magam hogy szorongatok egy poharat, ami sikeresen megrepedt :D taps nekem
    Lenyűgöző, ahogy fogalmazol :) Nem mondom hogy gyorsan hozz részt, nehogy megerőltesd magad és a végén úgy dönts hogy feladod.... Csak hozd ki Harryt! :D
    ui.: Talán kicsit késve, de a Forever and Ever egyik bejegyzéséhez írtam a többi regényrészletemet :D
    ui2.: Ne haragudj, szokásom a két utóirat! Remekül halad a történet, csak így tovább és tudd, hogy én mindig olvasni fogom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, köszönöm, hogy ide is írtál, a másik blogon válaszoltam is. :) Nem fogom abba hagyni ezt a történetet, csak ritkábban lesz rész mint eddig. :)
      xx

      Törlés
  3. Szia! :)
    Igaz, hogy kicsit rövid rész lett, de szerintem annál ütősebb!!
    Sajnálom szegény Harry-t, mert tényleg ártatlanul ítélték el és most olyat kell átélnie, amit talán sosem kellene, ha nincs Rosy apja. Vagy éppen Rob, mert tőle indult minden.
    Rosy pedig..:O remélem nem fog meghalni! Az nem lehet! Mindig van remény, még akkor is, amikor ezt nem látjuk!!!! Remélem hamarosan kicsit jobbra fordulnak a dolgok, ha nem is lesz minden tökéletes, hiszen nem gondolom, hogy happy end lesz majd az egész történet - legalábbis egyenlőre! :P :D
    Várom a következő részt!*-*
    xx, Diana H.

    VálaszTörlés
  4. Szia, köszönöm. :)
    Hát, megszokhattátok tőlem, hogy nem boldog történeteket írok, és ez ezután is így lesz.... szóval aki olvasta az előző történeteimet az tudja, hogy itt is valami rossz vér a szereplőimre... aztán kitudja... lehet, hogy megmentem őket. :)

    xx

    VálaszTörlés
  5. Jajjj neeee nagyon remèlem hogy Rosy nem fog meghalni!!!:((((( izgatottan várom a folytatást!!

    VálaszTörlés
  6. Aztaaaaa ez aztán a történet, rettentő ügyes vagy :) gratulálok :) nagyon varom a folytatást siess vele :)) xxx

    VálaszTörlés