2014. március 21., péntek

9.Rész -Megalázva-

 Sziasztok! Ma nem voltam a toppon írás terén, de valahogy sikerült összekaparnom nektek egy béna részt. Remélem azért örültök neki. Jó olvasást!


"Lehet, hogy a fájdalom emlékeztet arra, hogy élünk, a szeretet viszont arra emlékeztet, hogy miért élünk."

Hulla fehér lettem a döbbenettől mikor tudatosult bennem kivel is állok szemben, a lábaimból kiszaladt minden erő, összecsuklottam, de apám erősen szorított, így nem dőltem el mint egy zsák, Megtartotta a súlyom és talpra állított, de ezek ellenére sem tudtam magamon uralkodni. Nem értettem a helyzetet, hiszen ő meghalt! Nem lehet itt! Nem támadhatott fel! Felvett az ölébe és könnyed léptekkel az ágyhoz vitt, ott letett, majd kezeimet újra az ágyhoz kötötte. Némán bámultam őt, nem bírtam egy szót sem kinyögni, éreztem minden egyes pillanattal, hogy beleőrülök a látványába.

- Ne aggódj, Kincsem! Később mindent elmesélek! - csak pislogtam rá ahogy a mondata végén megsimogatta a fejem. Sarkon fordult, majd Rob-ot vizsgálta meg, pofozgatta egy párszor, nem is kellett sok idő, hogy az eszméletlen fiú magához térjen. Lassú mozdulatokkal tornászta fel magát ülő helyzetbe, a fejéhez kapott, egy kicsit megdörzsölte, majd hirtelen rám villantotta mérges tekintetét.

- Te büdös ribanc! Ezt még megkeserülöd! - üvöltötte.

- Jól van fiam, ráérsz még ezzel - szólt apám, felsegítette Rob-ot, majd kisétált vele a szobából.

Ezután nem bírtam tovább, az eseményektől teljesen lesokkolva síró görcsben törtem ki. Könnyeim szabadon folytak le arcomon, eláztatva így a párnákat, de nem érdekelt, helyette az annál inkább mit keres itt az apám, hogyan menekült meg? Hol volt ezidáig? Mit akarhat tőlem? Álomba sírtam magam, kezeim elzsibbadtak, szinte alig éreztem őket, mikor órák múlva felkeltem. A szoba ismét sötétbe burkolózott, mégis láttam az előttem tornyosuló alakot. Közel hajolt mikor észrevette, hogy mozgolódom.

- Szervusz Kislányom!

- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem ijedten, ficánkolni kezdtem, ahogy megéreztem érdes kezét a homlokomon.

- Ne félj, nem akarlak most bántani! - mondta gúnyosan.

- Akkor mégis miért tetted ezt velem? Egyáltalán mit keresel itt? Te... te meghaltál! - mondtam hisztérikusan.

A sötétben nem láthattam ördögi tekintetét, de démoni nevetése elárulta mennyire büszke arra, hogy élhet, és én erről nem tudtam.

- Édesem, akkor nem lettél kellőképpen felvilágosítva! Az a retkes anyád nem ölt meg engem! Az a kurva belém vágta a kést, de megmenekültem! - nevette el ismét magát.

- Láttam a holttestedet! Nem mozdultál!

- A mentősök kivittek a szobából téged, mielőtt engem észhez térítettek volna! Mivel a gyógyulásom után elmegyógyintézetbe kerültem, MIATTATOK - megszorította a homlokomat és belenyomott a párnák közé, de hirtelen folytatta és ereje is csökkent. - az árvaházban jobbnak látták ha azt hiszed meghaltam! De megtaláltalak! Nem hagyom, hogy újra kicsússz a karmaim közül! Megbosszulom amit velem tettetek! - utolsó mondatát a fülembe suttogta, csöpögött az undortól.

- Mit akartok Rob-bal? Megölni? Csak tessék! Öljetek meg, csak essünk már túl rajta! - őrjöngtem dühömben, a félelem mintha elpárolgott volna belőlem, átvette a helyét a beletörődés,  csak meghalni akartam, semmi mást.

- Nem, Édesem! Még várunk! A halálod lassú és fájdalmas lesz! De még nem most! - hangját elvékonyította, még tapsolt is a nagyszerű tervéhez. Tényleg megbolondult!

- Őrült vagy! Egy pszichopata!

- Kislányom, már nem vagyok az, kiengedtek! Tíz évig el kellett viselnem a bolondokat! És azt is, ahogy majdnem mindennap hülyének néznek! De nem vagyok az, és nem is voltam!

- Undorító vagy!

Nem szólt semmit, helyette az éjjeli szekrényen lévő kis lámpához nyúlt, majd felkapcsolta azt, így tökéletesen láttam ráncos arcát, amin egy őrült vigyor ült. Ismét közel hajolt hozzám, éreztem meleg leheletét az arcomon, végül halkan megszólalt ideg beteg hangján.

- Undorító? Én undorító? Kincsem, te kefélsz a pasid barátjával! Te rohadt kis kurva! Ugyanolyan vagy mint az az átkozott anyád! - mondata végén ismét ordítozott velem, majd nyomatékosítva az igazát, megpofozott. Nem egyszer, s nem kétszer. Addig ütött amíg el nem ájultam.

Azt álmodtam, hogy belépett Harry a szobába, lekaszabolt mindenkit aki valaha is bántott engem. Mosolyogva felkapott az ölébe, megcsókolt és haza vitt magához. Megígérte, hogy soha nem fog magamra hagyni, és örökké együtt leszünk. De ismét el kellett keserednem, ébredésemkor alvadt vér ízesítette a számat, arcom minden egyes része sajgott, úgy éreztem még fel is volt dagadva. A fájdalom egyre erősödött ahogy észhez tértem. Megtapogatni nem tudtam magam, sőt nem tudtam letörölni a megszáradt vért ami az arcomat ékesítette. Nehézkesen pislogtam feldagadt szemem alól, úgy saccoltam éjszaka lehetett, korom sötét volt a szobában, csend uralt mindent. Hatalmasat korgott a gyomrom, talán másfél napja nem ehettem semmit, torkom is kiszáradt, égette a szárazság a nyelőcsövemet. A kötél amivel az ágyhoz voltam kötözve felsértette a csuklóimat, minden egyes mozdulat fájdalmas volt. Miután teljesen észhez tértem, észrevettem, hogy valami nem stimmel velem, fáztak a lábaim, az ágyékom felől pedig tompa fájdalom jelentkezett. Meztelen voltam alulról. Kétségbe esve kapálóztam, nem érdekeltek már a csuklóim sem. Megerőszakoltak! Valaki megerőszakolt! Gondolatok kavalkádjai lepték el a fejemet. Ki lehetett? Az apám? Vagy Rob? Addig dobáltam magam az ágyon, amíg minden erőm elhagyott, erőtlenül feküdtem, kisírt szemekkel. Nem akartam elaludni soha többé, még egyszer nem tehetik ezt velem! Soha!

Kimerülve, éhesen, megalázva vártam a reggelt. Jobban mondva vártam arra, hogy végre elvágják a torkomat, és megszűnjön az életem. A redőnyön átszűrődő fénybe bambultam mikor valaki belépett a szobába. Nem mutattam nagy érdeklődést felé, úgy tettem mint aki észre sem vette.

- Hoztam neked egy kis reggelit, Édesem! - szólt apám nyájasan. - Az estéért bocs, elragadott a hév. De mielőtt azt hinnéd én tettem azt veled, jobb ha tudod, hogy Rob volt, nem tudtam őt leállítani, de az az igazság, hogy nem is nagyon akartam! - minden szót természetesen ejtett ki, mintha mindaz amit mondana helyes lenne. Betakart, ezúttal nem ült le az ágyra, elém sétált mikor észre vette, hogy nem vagyok hajlandó ránézni. - Hát... ez igazán csúnya lett! - utalt az arcomra.

- Ne tégy úgy mintha megbántad volna! - dühösen meredtem rá.

- Dehogy bánom! Hülye vagy? - nevetett. Már megint nevetett!

- Hol van az a szemét? - utaltam Rob-ra.

- Elment, azt mondta megkeresi azt a Harry gyereket - szinte láttam rajta, hogy örül a szenvedésemnek, főleg akkor mikor Harry-t említette meg.

- Mit akar tőle? - hisztérikus lettem. Azt hittem Harry-t kihagyják ebből.

- Mit érdekel az engem? Nekem csak te kellesz! - mutatott rám. Ezután némán rám adott egy nadrágot majd összekötötte a lábaimat, olyan erősen, hogy szinte éreztem a kötél szálait a bőrömbe vésődni. Viszont a kezeimet eloldozta, először nem tudtam mi a célja vele. - Egyél!

Elém rakta a szendvicsekkel megrakott tálcát, de addig nem nyúltam hozzá amíg ki nem ment a szobából. Már nem akartam meghalni, erőt kellett gyűjtenem az elkövetkezendő órákhoz, Harry miatt muszáj volt megtennem. Testem egyik sejtje sem akarta, hogy Rob idehozza Harry-t. Sőt azt sem akartam, hogy összefussanak, de tudtam, hogy ez lehetetlen.

Órák teltek el azóta, hogy Rob elment, apám sem jött be szerencsére. Így nem kellett látnom a képét, nem kellett elviselnem a folyamatos nevetését és fenyegetőzéseit. Mikor már azt hittem beleőrülök az aggodalomba, végre meghallottam Rob hangját oda kintről.

- Az az átkozott nincs otthon, egész nap a háza előtt vártam! - ordított dühösen.

- Ami késik nem múlik, fiam!

- Már alig várom, hogy a kezeim között lehessen az az áruló!

- Engem nem érdekel hogyan állsz rajta bosszút, de most már elmehetsz innen! Azt hiszem Rosy-n már megtetted, most én jövök!

- Mi van, öreg? Nem erről volt szó! Azt mondtad ha találkozhatsz a lányoddal, cserébe segítesz nekem elrabolni. Emlékszel? Szó sem volt arról, hogy veled marad! Most pedig elfogom vinni! Ő az én tulajdonom! - Rob ideges volt, de apám nem hagyta magát.

- Nem viszed el! Itt marad!

- Állj el az utamból vagy megbánod, Jhon!

- Miért mi lesz? - gúnyolódott apám.

- Hát... - nevetett Rob.

- Mit csinálsz azzal a fegyverrel? Normális vagy? Ne csináld! - könyörgött apa.

Elszörnyedve hallgattam végig a veszekedésüket, de mikor a fegyver szóba került halál félelmem lett. Rob képes lenne megölni egy embert? Hova keveredtem? Két beteg ember veszekedik értem!

Rob hamarosan rám törte az ajtót, kérlelésem ellenére is durván kikötözött, fegyvere a szíja alá volt csúsztatva, bármikor előhúzhatta volna, de nem tette meg. Felrángatott az ágyról, nem nézett rám, úgy viselkedett mint egy robot, aki be van programozva egy dologra, még pedig arra, hogy újra megszöktessen. A szobán kilépve megpillantottam apámat, még mindig nem adta fel és felénk közeledett, de elég volt a megállításban az, hogy Rob félre húzta a pólóját, így megpillantva a pisztolyt. Egészen a kocsijáig rángatott, egy szót sem szólva belökött a hátsó ülésre, majd hallottam még ahogy apám kiabálva fut utánunk.

- Még nem végeztünk! Érted, Rosy! Meg foglak találni! Téged Rob, pedig kifoglak belezni!

- Nem fogja feladni, ugye tudod? - vetette oda a kérdést, miközben elindultunk.

- Rohadj meg! - ez volt az utolsó mondani valóm egész út alatt. Csak azon járt az eszem, hogy melyik ember a legkisebb rossz. Rob vagy az apám, de arra jutottam, hogy egyik sem, mind a ketten velejéig gonoszak, és kegyetlenek. Hol vagy Harry? Mikor mentesz meg?


26 megjegyzés:

  1. Szia :) nagyon jó rész lett és már nagyon várom a kövit. :P
    puszi♥

    VálaszTörlés
  2. Szia! :) Ez a rész is (mint az összes többi) irtó jó lett :)) imádom, imádlak ;)
    nagyon várom a következőőőt :)) :P <3
    Szteffy :) :) :) <3 :*

    VálaszTörlés
  3. Úristen! Ez nagyon jó lett! Várom a kövit!:D

    VálaszTörlés
  4. még hogy összekapartad? ez egy tökéletesen kidolgozott rész,egyszerűen ijesztően jó író vagy :o csak így tovább! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól esik, hogy te így gondolod, de ugye én nagyon önkritikus vagyok :/
      xx

      Törlés
  5. sziiaa! nagyon jó rész lett!!! egyáltalán nem béna és nem összekapart :)) tökéletes és nagyon várom a kövit ^^

    VálaszTörlés
  6. Úristen*-----*deszeretem:D
    Várom a kövit:3

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Ez a rész egy nem összekapott hányadék lett. Ez egy nagyon szépen kidolgozott, esemény dús fejezet lett. Végig remegtem az egészet, amit csak akkor teszek, ha az adott rész tetszik. Ez pedig tetszett, de nagyon...:)
    Faith Montgomery

    VálaszTörlés
  8. http://sisterhuhsff.blogspot.hu/2014/03/harmadik-dij.html Gratulálok a blogodhoz!:)

    VálaszTörlés
  9. Elképzeletem hogy Harry betopan,és megmenti Rosyt de te nem az az iró vagy. Végig izgultam az egészet nagyon szuper lett mint mindig...siess a kövivel puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, hátigen, az túl egyszerű lenne. :) Köszi

      Törlés
  10. Nagyon jó lett!És izgalmas.Fuuu basszus nagy tehetség vagy :D

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Most kezdtem el olvasni ezt a blogodat. Az összes részt remegve olvasom, hihetetlen, hogy mennyire hat az írásod az emberre. Egy könyvben nem gondolkozol? Most komolyan, biztos vagyok benne, hogy megállná a helyét a könyvesboltokban. :)
    xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, örülök, hogy ilyen hatással van rád, és a kérdésedre válaszolva, igen gondolkozom egy saját könyvön... de ez még a jövő zenéje. :)
      xx

      Törlés
  12. Tökéletes..ismét hoztad a formád.:) imádom <3
    és izgatottan várom a részt:)<3
    Puszi-<3

    VálaszTörlés
  13. mikor jon uj resz?:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, még nem tudom pontosan de igyekszem vele, legkésőbb pénteken, sajnos nagyon elvagyok havazva, este érek haza mindennap, és ilyenkor már nincs kedvem neki állni, de ígérem sietek. :)

      Törlés