2014. május 13., kedd

12.Rész - Esélytelen-

 Sziasztok! Meghoztam a 12. részt. Próbáltam vele sietni, talán érezhető is lesz rajta, hogy összecsaptam, azért remélem tetszeni fog nektek. Várom a véleményeket, amikből egyre kevesebb érkezik. :(



"Saját történetünket nem áll módunkban megváltoztatni, csupán elfogadni tudjuk."

Rosy szemszöge.

Fel-alá járkáltam a szobában, órákig nem hallottam Harry felől, idegességemben a kezeimet tördeltem. Ha arra gondoltam, hogy baja esett, elfogott a rettegés és a kétségbe esés. Éppen egy pohár vizet töltöttem magamnak mikor valaki bedugta a zárba a kulcsot, ez a hang reményt öntött belém, annyira siettem az ajtóhoz, hogy az üvegpohár darabjaira hullott szét ahogy elengedtem a levegőben. Lépteim szaporázása után egyenesen az ajtóval szemben álltam, légzésem egyenetlen volt, szívem majd kiugrott a helyéről, mosoly terült el az arcomon, már készültem volna Harry nyakába ugrani, de aki szembe nézett velem, az nem ő volt. Az egyik recepciós lány lépett elém sápadt arccal.

- Jól van, hölgyem? - kérdezte némi gondolkozás után.

- Miért ne lennék?

- Az a férfi azt mondta, hogy ha nem jön vissza, nyissam ki az ajtót, bocsásson meg, de mindenre fel voltam készülve.

Értetlenül néztem rá, ennyi időbe telt mire sikerült idetalálnia?

- Gondolom lefizette magát! És ha egy hullát hagyott volna a szobában? Magát az sem érdekelte volna?!

- De... én csak... - hebegett.

- Mindegy... - mivel az ajtóban állt, kénytelen voltam félre lökni, hogy kitudjak jutni a szobából. Muszáj volt elmennem Rob-hoz. Éreztem, hogy baj van.

De alig tettem 3 lépést, a telefon csörögni kezdett, a recepciós lányra néztem, aki éppen indult volna felvenni a kagylót.

- Hagyja! - ordítottam rá, mire rémülten kifutott a szobából.

Nem törődve a lánnyal odasiettem a szoba közepén lévő asztalhoz amin eszeveszettül hangoskodott a telefon. Ideges lettem, mi van ha Harry-vel történt valami? Végül felvettem, félve szóltam bele.

- Haló?

- Rosy! Drágám! - szólt idegesen a hangja.

- Harry? Te vagy az? - egy kicsit megkönnyebbülten.

- Igen. Figyelj! Nem beszélhetek sokáig! Itt vagyok a rendőrség fogdájában, Rob-ot megölték, és engem találtak meg ott a rendőrök! Azt hiszik én tettem!

- Mi? - szédülés fogott el a hallottaktól.

- Nem én tettem! Már halott volt mikor odaértem! A rendőrök szerint egy hete meghalt!

Sok minden átfutott az agyamon, de hisz pont egy hete verekedtek össze. - Harry! Akkor... ott volt nálad a fegyver! Én... nem emlékszem semmire!

- Most engem gyanúsítasz? - kérdezte meghűlve.

- Nem... dehogy, vagyis... - sírva ejtettem ki a szavakat, nem tudtam eldönteni mit kellene mondanom. Mi van ha ő tette? De hinnem kell neki! Biztosan nem ő tette!

- Azt hiszed én tettem. Jó - mondta halkan.

- Nem! Csak össze vagyok zavarodva. Hiszek neked! Máris indulok! Megoldjuk ketten, hidd el!

- Most le kell raknom a telefont, vissza visznek a cellába. Szia.

- Ne! Várj! Harry, szeretlek! Érted? - de ezeket a szavakat már a búgó vonalnak kiabáltam, lerakta a telefont.

Kapkodtam a levegő után, próbáltam nyugodt maradni és nem elbőgni magam. A legelső gondolatom az volt, hogy elmegyek a rendőrségre, muszáj vele beszélnem, és elmondani a rendőröknek, hogy nem ő volt a tettes. De akkor ki? Ott van még az apám, ő tette volna? Képes rá, az az egy biztos.
Némi hezitálás után elindultam az ajtó felé, becsaptam magam után, elkezdtem rohanni a folyosón egészen a liftig. Ujjaim szüntelenül a hívó gombot nyomkodták, de a lift csak nem akart a szintre érkezni, ezért körbenéztem a szűk folyosón, pár méterre tőlem egy ajtó volt, rajta egy lépcsőház felirattal. Leszáguldottam a lépcsőn, mikor a recepcióhoz értem, a lány aki az előbb még a szobámban szerencsétlenkedett éppen a felettesével beszélgetett, és mikor megláttak, egyszerre rám kiáltottak.

- Kisasszony! Álljon meg!

Némán elhaladtam mellettük, mikor utánam siettek én is gyorsabban szedtem  a lábaimat, semmi kedvem nem volt a számonkéréseiket hallgatni.

- Hamarosan visszajövök, akkor keressenek! - vetettem oda a vállam felett, majd a hotel előtt egy taxiba ülve ott hagytam őket.

- A rendőr kapitányságra, kérem!

A taxis biccentett egyet, a gázra taposott, minden autót úgy előzött meg mintha az élete múlott volna rajta, mintha érezte volna, hogy fontos dolgom van, vagy csak egyszerűen kifogtam egy őrültet, magam sem tudtam, de akkor ez érdekelt a legkevésbé. Esteledett, mire a kapitányság elé értünk már majdnem teljesen a sötétség uralkodott, egyedül a nap lemenőben lévő korongja adott némi fényt, de az is hamar eltűnt, mint szívemből a remény, hogy boldog lehetek. Ahogy kiszálltam a taxiból két kéz fogott közre, szívem abban a pillanatban zakatolni kezdett. Szuszogás csapta meg az egyik fülemet, meleg leheletét éreztem a bőrömön. Pedig csak pár méterre voltam az ajtótól, majdnem sikerült belógnom észrevétlenül.

- Ha sikítasz, megdöglesz! - suttogta sietve.

Egyből tudtam, hogy apám az. És azt is, hogy ő ölte meg Rob-ot. Ez az egész egy csapda volt. Tudta, hogy meglátogatom Harry-t, csak a pillanatra várt mikor jelenek meg. És sikerült neki, elkapott. Ujjait a derekamba nyomta, szinte karcolták körmei a csontjaimat, felszisszentem a durva érintésre, kiakartam tépni magam a fogásából, de nagyon erősen tartott.

- Miért nehezíted meg? - sziszegte dühösen.

- Engedj el! - ráncigáltam a karjaimat, de ismét hiába.

- Te akartad! - amint kimondta a szavakat egy éles fájdalom kúszott a nyakamba, újra megszúrt.

Kiabálni akartam, de a szer pillanatok alatt hatott, szemeimet nehezen tudtam nyitva tartani, testem minden porcikája elgyengült.

- Harry! - suttogtam alig érthetően, majd a szer teljesen uralmába kerített, szemeim lecsukódtak, testem erőtlenné vált, elájultam.

Harry szemszöge.

Vártam. Vártam Rosy-ra de nem jött el. Sem aznap mikor elfogtak, sem a többi napon. Biztos voltam benne, hogy engem hisz az elkövetőnek. Rettentően fájt a tudat, hogy ennyire félreismert, pedig azt mondta szeret, ha ez igaz volna, eljött volna és mellettem lenne. De ő valószínűleg elmenekült, mert a rendőrség nem találja. Ami egyrészről jó, mert az apja nem találja meg, viszont engem itt hagyott. Nem szeretett igazán.

A napok olyan lassan teltek, hiába követeltem, hogy engedjenek ki, nem reagáltak a kérésemre. A letartóztatásom napján egyből hívattam az ügyvédemet, aki nem tudott jó hírekkel szolgálni. Rob szomszédjai megerősítették, hogy veszekedést és csörömpölést hallottak a gyilkosság napján a házból, és engem is láttak Rosy-val a karjaimban távozni. Ezért is volt szükség Rosy-ra, kiakarták hallgatni ez ügyben, ráadásul az sem jött jól, hogy egy szó nélkül lelépett, így azt hitték vele is tettem valamit, de szerencsémre a hotel személyzete megerősítette, hogy nagyon is élt, és feldúltan távozott mikor megtudta, hogy börtönben vagyok, állítólag az egyik személyzet hallotta a telefon beszélgetésünket. De ennél többet nem mondtak. Talán annyira elkeserítette ez a hír, hogy elmenekült volna? Vajon tényleg ez áll az egész mögött? Éppen elszundítottam a kemény fa ágyon, mikor a nevemen szólítottak.

- Styles! Itt van az ügyvédje! Jöjjön! - szólt egy kövér alacsony őszes rendőr, szájában fogpiszkáló lógott, undorító volt.

Elkísértek egy szobába, ahol már várt rám Dr Wilson. Megtermett középkorú szakállas ember volt, ha ránézett az ember egyből jobb kedve lett, de sajnos nekem ezekben a pillanatokban nem a jókedvet jelentette. Kezet ráztam vele, majd leültem vele szemben, homlokát idegesen ráncolta, pufók arcán verejték cseppek versenyeztek.

- Van valami hír Ügyvéd Úr? - törtem meg a csendet.

- Megjött a fegyver ujjlenyomati vizsgálata. Sajnos nincs jó hírem. Amivel lelőtték a barátját, az Ön ujjlenyomata van. A boncolás egyértelműen kimutatta, hogy a halála előtt dulakodott valakivel.

- Velem, Ügyvéd Úr! De nem én öltem meg! Soha nem tettem volna ilyet! - kiabáltam dühösen.

- Halkabban! - csitított, és az őrre nézett, aki az ajtóban lesben állt.

- Nem én voltam! A barátom volt! - hangom halk volt és kétségbe esett.

- Én hiszek magának, tudja ez a dolgom! De a bíróságot nehéz lesz meggyőzni! Minden maga ellen szól! A tanúk vallomásai, az eredmények! De ígérem mindent megteszek, hogy jól jöjjünk ki ebből az ügyből! Talán ha beismerné... - nyelt egyet. - Enyhítene egy kicsit.

- Mi van? Maga megőrült? Még, hogy hisz nekem! Ne is lássam magát itt többet! - szinte majd felrobbantam dühömben, még a saját ügyvédem sem hitt nekem, akkor mégis milyen esélyekkel indulhatnék egy olyan tárgyaláson, ahol minden ellenem szól?!



14 megjegyzés:

  1. Istenem, ha ezen is annyit fogok sírni mint a foreverandever-en, akkor kifognak száradni a könnycsatáronáim. :) csak így tovább! :) :*

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jo. Csal igy tovabb!b:* Siess a kovivel.
    Zsuzsa

    VálaszTörlés
  3. Whááá nagyon jó és tűkön ülve várom a kövi részt! ^^ Siess a kövi fejezettel :))

    VálaszTörlés
  4. húúúú izgalmas és szomorú rész lett..örülök hogy hoztál részt, nagyon jól irsz! igen sablon szöveg de igy van!! :) remélem Rosy megszökik valahogy és Harryért megy. Vagy forditva. Várom következő részt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :) Hamarosan kiderül mi lesz velük.
      xx

      Törlés
  5. Juj de jó hogy van új rész! :D Nagyon jó lett. Kíváncsi vagyok mi lesz velük :D

    VálaszTörlés
  6. Mar nagyon vartam az uj reszt!!! Ez nagyon jo lett, mar varom mi lesz Rosyval!! :) tehetseges vagy! Csak igy tovabb :))

    VálaszTörlés
  7. nagyon jó lett :D szegèny Harry sajnálom hogy bōrtōnbe került!!:(

    VálaszTörlés
  8. Szia xx Mikorra varhato uj resz?:)

    VálaszTörlés